Kiss Károly

12 Három éves korom óta egyetlen dolog van, aminek igazán nagy rajongója vagyok – a LEGO. Régen nem tehettük meg, hogy azokat a készleteket vásároljuk meg, amiket igazán szerettem volna. Amikor erre lehetőségünk lett volna, a szüleim már nem gondolták, hogy játékot kellene ajándékozniuk nagyfiuknak. Egy éves kihagyás után rádöbbentem, hogy hiányzik a LEGO, életkor ide vagy oda.

Folyton spóroltam, egyre több és több készletet, azután alkatrészeket is vettem. Rengeteget bújtam az internetet, így aztán fórumozni kezdtem, később pedig blogot szerkesztettem magam és mások hirdetéseinek, 2010-ben pedig online alkatrészboltot nyitottam. A világhálón vásároltam is. Az adásvételek és a fórumozás végett számos rajongóval, gyűjtővel, családdal, találkoztam. Némelyiküket volt szerencsém közelebbről is megismerni. Egy idő után arra lettem figyelmes: a LEGOt kedvelők között nagy igény van arra, hogy legyen egy nyílt és barátságos közösség, ahol beszélgetni, találkozni, építeni tudnak a hobbitársakkal. Olyanokkal is találkoztam, akik bámulatos dolgokat építettek a kockákból, de leginkább saját szórakoztatásukra. Ekkor jött az ötlet, hogy a kettőt valamiképpen összedolgozom. Elmeséltem terveimet néhány barátomnak, akik lelkesen fogadták az ötletet. 2011 júniusában közösen megalapítottuk a KLIKKet.

Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagyszerű csapat jött össze és, hogy egyetértésben, szorgosan, jó szellemiségben tudunk együtt építeni, szervezni. Ebben a légkörben jóval nagyobb motivációt érzek arra, hogy a kedvenc témámban, a városban gyorsan haladjak és maradandót építsek. Sőt, megalakulásunk óta rákaptam a licenszes témákra, így most már Star Wars, Harry Potter, Toy Story és Verdák témában is építgetek – már amennyire az időm engedi, ugyanis az orvosi egyetem támasztotta követelményeknek igyekszem az időm nagy részében megfelelni.