Tagok

Bényi Szabolcs

Egészen kisgyerek korom óta, amennyire az időm engedi hódolok szenvedélyemnek és LEGO®-zok:). Szinte az összes témát kedvelem, kiemelten a kastélyos, kalózos, vikinges, westernes irányvonalat a régi korok miatt, a Model Team, Technic készleteket az élethű megvalósításokért. Építés közben mindig jönnek az újabbnál újabb ötletek és így szinte kimeríthetetlenek a lehetőségeink és ezt remélem másoknak is megmutathatom.

Bényi Tamás

A LEGO® kisgyerek korom óta szenvedélyem, amely már akkor hatalmas csatajelenetekben mélyült el. Most, kisebb kihagyás után, hat éve régi és új készletekből valamint saját alkotásokból valóra próbálom váltani azt, amit gyerekkoromban szerettem volna megépíteni. A kedvencek változnak, de az állandó lovag és vadnyugat, kalóz mellé az újonnan kiadott témák is megmozgatják a fantáziámat mint például Spárta.

Czuppon Bálint

A KLIKK csapatának legfiatalabb tagjaként amolyan mindenes szerepet töltök be, de leginkább blogolni szoktam. Egészen kiskorom óta LEGO® rajongó vagyok. Bár vannak kedvenc témáim (steampunk és sci-fi), ha építésről van szó, bármi jöhet, mindenevő vagyok. Saját galériámat itt tudod megtekinteni: https://www.flickr.com/photos/bczuppon/.

Éliás Péter

Amióta csak az eszemet tudom, rajongok a LEGO kockákért, az évek során rengeteg készletet gyűjtöttem össze, melyek közül a Mars Mission téma volt a kedvencem. 2011-ben kezdtem el komolyabb alkotásokat építeni és még ebben az évben kezdtem el eddigi legnagyobb művemet, egy vonatállomást, ami négy és fél évre rá készült el. Kedvenceim a régi járművek, főleg a gőzmozdonyok, vannak világítótornyaim, és egy űrtémába is belekezdtem.Remélem, még sok szép alkotást tudhatok majd magamévá.

Farkas Andor

2015 második felében csatlakoztam a KLIKK csapatához, tevékenységem szerteágazó, a rendezvényeinken látható gyermekjátékok barkácsolásától és festésétől a grafikai munkán át természetesen az építésig. Igyekszem növelni csekély kockaállományomat és addig is a lehető leghatékonyabban kihasználni mindazt, amim van. Kedvenceim a liszenszelt témák, mint például a szuperhősök, vagy a Gyűrűk Ura.

Füle Balázs

Leginkább a Technic téma áll hozzám közel, bár élénken foglalkozom a Racers-Speed Champions termékcsaládokkal is. Építményeim is főleg e témákban születnek. Ezenkívül, kreatív emberként segítem a csapatot egyedi dekorációkkal, ötletekkel, tippekkel.

Hermel Emil

2009-ben kezdtem újra, a ’80-as évek végén abbamaradt LEGO-zást. Az első két évben főleg gyűjtéssel foglalkoztam, ami után az egyedi építmények létrehozására terelődött az érdeklődésem. Főleg történelmi- és ahhoz kapcsolódó építészeti témák LEGO-s megfogalmazása érdekel. Kedvenc témáim a Viking, Róma, Castle, Pirates… ezekben a témákban építek, amiről további képeket ITT találhattok.

Kovács Erzsébet

Édesanyaként a gyermekeimen keresztül ismerkedtem meg a LEGO kockákkal, de csak mint gyerekjáték tekintettem rá. Akkor kezdtem a dolgot más szemmel nézni, amikor megvásároltam az első saját készletemet, a párizsi Eiffel-tornyot. Az építése során teljesen lenyűgözött az apró kockákból kialakuló torony. Azóta nagyon megszerettem és gyűjtöm az épületeket, pár éve pedig magam is építek saját alkotásokat: családi házakat, különböző városi épületeket, erődöt, egyéb építményeket. A mozaikok készítését is kipróbáltam és szeretnék a későbbiekben ezzel is foglalkozni.

Kovács István

A LEGO® a mai napig számomra a kikapcsolódás egyik legjobb formája. Ugyanazt az örömöt okozza mint sok évvel ezelőtt. Folyamatosan változik az érdeklődésem, most épp kedvelt témáim a vadnyugat, középkor és a moduláris házak.

Körmöczi Zoltán

2012 elején szüleimnél megtaláltam a dobozt, amelyben a gyerekkori kockáim voltak. Nem volt sok, mégis elég ahhoz, hogy látva lelkesedésemet feleségem meglepjen két kisebb készlettel. Innen nem volt megállás, a szenvedély egyre erősödött, ráadásul magával ragadta kisfiamat is. Nincsen készlet gyűjteményem, bármiből képes vagyok kockákat kannibalizálni, igyekszem minél szélesebb témakörben építeni, legotthonosabban mégis a fantasy környezetben mozgok. Építményeim megtalálhatók flickr oldalamon: https://www.flickr.com/photos/77967082@N04.

László Péter

2008-ban vettem meg első LEGO® készletem, előtte sosem volt sajátom. Kezdetben majdnem minden érdekelt, mára már letisztult és főként a filmekből kreált licences készleteket gyűjtöm. Ebből is kiemelkedik a Star Wars, illetve az Indiana Jones. Főként ezekben a témában építek. A régi témák közül az Adventurers, Aquazone és Artic a kedvencem, ezeket szintén gyűjtöm. Több ötletem is van, amit szeretnék LEGO® kockába önteni. Ezeket a következő kiállításainkon megtekintheted majd.

Lázár Norbert

Gyerekkorom meghatározó része volt a LEGO kockákból való építés, de ahogy felnőttem, ez feledésbe merült. 2012-ben kezdtem újra játszani, ekkor már felnőtt rajongóként, azaz AFOL-ként. Leginkább a történelmi, középkori jellegű témákat kedvelem. Építményeimről ITT tekinthetsz meg képeket.

Szőke Ferenc

Kamaszkoromig rengeteget LEGO®-ztam azzal a kevés készlettel, amit jeles alkalmakkor kaptam. Aztán hosszú szünet után, néhány évvel ezelőtt felfedeztem a virtuális kockákból való építés örömeit, ezt azóta is élvezettel csinálom. Néhány jobban sikerült alkotásomat igazi LEGO® kockákból is megépítem. Kedvenc témám nincsen, talán az Architecture és a LEGO® Ideas készletek állnak legközelebb a szívemhez. Alkotásaimat itt tekintheted meg: https://www.flickr.com/photos/legorevival/sets/.